Digitális tanítás vagy online eszközökkel végzett hagyományos képzés?
Mielőtt belefognék a saját esettanulmányunkba, hadd világítsak rá, hogy nem ugyanaz a digitális tanítás és az online eszközökkel végzett hagyományos képzés. Amikor frontális előadást tartunk online videokonferencia platformon, diákkal vagy anélkül, amikor Google Classroom segítségével osztjuk ki a feladatot, hogy a munkafüzet hányadik oldalát kell kitölteni a nebulónak, amikor a fogalmazást nem papíron, hanem emailben küldik vissza a tanulók, az módszertanában egyáltalán nem digitális, csak eszközhasználatában, és az is egypontnullás. Sőt, még egy jól kitalált és felépített, Zoom-on vagy Teams-en megvalósított interaktív, tapasztalati tanulást is kínáló tréningnap/webinar sem digitális tanítás igazándiból, hanem az analóg képzés kényszerű megvalósítása az online térben, a lehető legkisebb veszteség mellett. (Erre jó okot adhat például jelen estben a karanténhelyzet, ami szerencsére életünkben először fordult elő, de akár szimplán a fizikai távolság is. Nem véletlen, hogy az USÁ-ban a webinaroknak akár több évtizedes múltjuk van, mert egyszerűen nem reális vagy aránytalanul költséges egy helyen tartózkodni a résztvevőknek.) Tényleges digitális tanításnak nevezhető például az e-learning, a mobile learning vagy az online szimuláción alapuló tanítás, amelyek skálázható megoldásokat kínálnak, anélkül, hogy minden egyes órát vagy tanulási egységet személyesen kellene az oktatónak megtartania. Ehhez pedig merőben más tanításmódszertani megközelítésre van szükség, mondhatni külön szakma.
“Egy végül elmaradt tavasszal, megtanultam ölelni szavakkal…"*
Élénken emlékszem arra a pénteki napra március közepén, amikor a kollégáimmal összecsörögtünk, és szembenéztünk a helyzettel, hogy ennek a fele se tréfa. Egy háromnegyed órás konferenciahívásban saját élményként végigszaladtunk a változás-feldolgozási görbén a tagadástól a gyászon át az elfogadásig és a konstruktív megoldáskeresésig. Nem könnyítette meg a helyzetünket, egyik kedves ügyfelünk szavaival élve, hogy “nem szoktunk kompromisszumot kötni a hülyeséggel”. Erre itt egy szituáció, amire szinte biztosan olyan választ kellett adnunk, ahol lejjebb kell engednünk a 100%-ból. Dobay kolléga fontos kiinduló megállapítást tett: nem mindegy, hogy 20%-ra esik vissza az elvégzett munkánk hatása, vagy 20%-kal. Ha az utóbbi, akkor teljes transzparencia mellett vállalható a feladat, ha az ügyfél is úgy gondolja. Rászántunk egy hetet annak vizsgálatára, hogy vélhetően melyik százalék lesz igaz. Arra jutottunk, hogy meg tudjuk oldani 20% becsült veszteség mellett a digital delivery-t, azaz a meglévő analóg programok digitális lebonyolítását. Erre egyértelműen a Zoom nevű alkalmazás tűnt a legjobbnak, minden egyéb megoldás fapados hozzá képest. Meg is örültünk neki, de aztán pikk-pakk kiderült, hogy a nemzetközi nagyvállalatok vagy a bankok többségénél a biztonsági kérdőjelek miatt egyértelműen tiltják a használatát. Annak ellenére, hogy ezeket a réseket gyorsan betömögette a cég, a tiltólistáról sok helyen azóta sem került le az alkalmazás. Maradt tehát a második-harmadik legjobb technológiai megoldás, melyeknél szerencsére viszonylag gyorsan ki lehetett találni a workaround-okat a hiányosságokra.
Miután megbizonyosodtunk arról, hogy vállalható módon, de a potenciális veszteség korrekt kommunikálása mellett képesek vagyunk átállni az online lebonyolításra, abban maradtunk, hogy amelyik ügyfelünk szeretné folytatni a megkezdett programokat, vagy akik szándékoznának így is elindulni (és majd később lehetőség szerint visszaállni a személyesre), azok számára vállaljuk a feladatot. Akik inkább nem, ott elfogadjuk a szüneteltetést vagy a későbbi kezdést. Pár hét alatt szisztematikusan átalakítottuk a soron következő programelemeinket a lehető legjobb minőségű online megvalósításhoz. Mi ugyebár 5-6 hónapos programokat tartunk, nem eseti tréningeket. Természetesen a futó coaching, team coaching és változásmenedzsment folyamatokat ez a dilemma nem érintette, azoknál szinte problémamentesen lehetett folytatni a munkát videokonferencián keresztül.
Előzetes aggályok
Milyen minőségi kockázatokat éreztünk, amelyek az általunk elvárt hatásgyakorlást potenciálisan gyengíthetik?
- Sok esetben be fog kelleni érnünk a Zoom-nál korszerűtlenebb technikai megoldással.
- A résztvevők oldalán tapasztalható sávszélesség-problémák miatt esetleg nem lesz élvezhető a program.
- Akik nem tudják vagy akarják bekapcsolni a kamerájukat, azokkal még kevésbé lesz hatékony a kommunikáció.
- Egész nap túl sok lesz a számítógép előtt ülni.
- Tudnak-e majd a résztvevők zavartalanul bekapcsolódni otthon a körülöttük zsennyegő családtagoktól?
- Mennyire fogja elterelni a figyelmüket a céges gépen érkező email, chat és egyéb jelzések dömpingje?
- Mennyire lehet majd egyben tartani a csapatot, tartani a kereteket és a szüneteket, biztosítani a fegyelmezett és hatékony munkavégzést a nap során?
- Fogják-e a vállalati IT biztonsági beállítások korlátozni a lehetőségeinket (csatolmányok, handoutok, videostreamingek, megosztások, YouTube elérés, stb.)?
- Mennyit vesztünk a hatásgyakorlásból, ha nem tudunk “személyes varázsunkkal” hatni az emberekre?
- Meg tudunk-e minden gyakorlatot csinálni így, illetve ha nem, akkor tudunk-e helyettük legalább olyan jókat betenni, amelyek online módon is elvégezhetők?
- Hogyan fogjuk észrevenni, ha nem pontosan követik a résztvevők az instrukciókat, mert ez előfordul? (Személyesen nagyon könnyű meglátni és finoman korrigálni.)
Ezeknek az aggodalmaknak egy része megalapozottnak bizonyult, másik felével kapcsolatban azonban pozitív meglepetések értek bennünket, már a legelején, április magasságában is, és azóta is.
Hogyan igyekeztünk elejét venni a problémáknak?
- Próbáltuk a legkevésbé szar technikai megoldást választani, ami az ügyfélnél engedélyezett volt.
- A kiválasztott technikát előzetesen alaposan teszteltük a saját csapatunkon belül, majd pedig élesben az ügyfél rendszereivel is.
- Nagy hangsúlyt fektettünk az elvárásmenedzsmentre, mind a program/programelem előtt, mind pedig a képzési nap elején.
- Gondosan átdolgoztuk a forgatókönyveket, majd pedig az első néhány képzési nap után minden esetben összeültünk (mármint Teams-en) és átbeszéltük a tanulságokat.
- Az amúgy is kompakt és lepárolt tartalomból további pontokat határoztunk meg, amiket a program facilitátora elengedhet, ha úgy ítéli meg.
- Érdeklődtünk arról, hogy miként élték meg a résztvevők az online formátumot (nem, nem happy sheet-et töltettünk ki, hanem kiegészítendő kérdéseket tettünk fel szóban).
Tanulságaink
Az elmúlt három hónapban volt alkalmunk korábban személyesen megkezdett, offline-ra tervezett programokat befejezni, azonnal vagy némi kivárás után folytatni, és elkezdeni is online formában. Ahogy fent már említettem, egyes kockázatok beigazolódtak, bizonyos területeken viszont kellemes meglepetések értek bennünket.
Sajnos:
- A fapados szoftverek fapadosak. Nem látod az összes résztvevőt egyszerre, kényelmetlen a kezelésük. Hiába van jobb, ha nem engedélyezett a használatuk.
- A sávszélesség tényleg tud probléma lenni. Kép, hang, adás, vétel. Mind elcseszheti az élményt. Meglepő módon viszont nem feltétlenül azoknál, akik otthonról csatlakoznak be, hanem azoknál, akik a túlterhelt céges rendszerekről. És olyan dolgok is komplikálják a helyzetet, minthogy valakinek nincs céges laptopja, de aznap otthonról dolgozik és a saját gépéről csatlakozik be, vagy épp telefonról, ami limitálja az élményt, vagy küzd a töketlen internet-szolgáltatójával, és kénytelen korlátozott mobilnetet használni, ami vészesen fogy a képzés alatt.
- Érzékelhetően rontja a kommunikáció minőségét és a facilitátor-résztvevő kapcsolattartást, ha nincs mindenkinek bekapcsolt kamerája, bármi is annak az oka.
- Egyes résztvevőket saját bevallásuk szerint valóban megzavarják a gépen érkező impulzusok, amiket vagy nem tudnak, vagy nem akarnak lekapcsolni.
- Társas lények vagyunk, és még a legintrovertáltabb résztvevő is megjegyzi, hogy neki pont jó volt ez így, de a szünetben a kávé melletti kötetlen beszélgetések nagyon hiányoztak neki. Nagyon kevesek szájából nem hangzik el, hogy azért jobb lenne együtt lenni.
- Bár szépen kialakulnak érdemi diskurzusok, válaszolnak a résztvevők a teljes csoportnak feltett kérdésekre, nem vágnak egymás szavába, nekem mégis az az érzésem, hogy mennyiségileg kevesebb van belőle, mint amikor személyesen találkozunk. Jobban meggondolják az emberek a hozzászólást. Persze ennek van előnye is.
Viszont szerencsére:
- A felmerülő technikai problémákat a résztvevők proaktívan, ügyesen orvosolják, kitalálják a workaroundokat, és a műszakilag felkészültebbek örömmel segítenek a többieknek.
- Meglepő módon a résztvevők jellemzően még pontosabban tartották az időkereteket, fegyelmezettebben és lelkiismeretesebben viselkedtek (akár ugyanazokban) a csoportjainkban, mint normál esetben.
- Úgy látszik, hogy a résztvevők értékelik a lehetőséget folytatásra/elkezdésre.
- Vannak, akik teljesen természetesen állnak a dologhoz, a napi munkában sincs semmi gondjuk a home office megoldásokkal. És vannak, akik fenntartásokkal érkeznek, de a program végén többnyire úgy nyilatkoznak, hogy sokkal jobb volt, mint amire számítottak.
- A tanulási célkitűzésekben nem kellett kompromisszumot kötnünk, mindent meg tudtunk valósítani, amit elterveztünk.
- Úgy tűnik, kevésbé él vissza mindenki a közös idővel, kompaktabb módon, a tárgyhoz kapcsolódva szólnak hozzá jellemzően. Inkább, mint a személyes találkozón.
- A humort és a történeteket ugyanúgy jól lehet használni, bár fura a fáziskéséses reakció a poénoknál. Kisebbet ütnek, mint személyesen.
- Minden érintett egész gyorsan meg tudja szokni a digitális térben navigálást, még az is, aki a munkájában kevésbé használja ezeket az eszközöket. Végtére is az űrhajósok is megszokják, hogy repül a gyíkhús és felfelé szarnak.
- A képzési napok utáni follow-up coaching ülések közel nulla veszteség mellett megvalósíthatók, így a gyakorlatba ültetés támogatása problémamentesen elvégezhető.
Természetesen, mivel a fenti tapasztalatok nem nagy mintás, pláne nem reprezentatív kutatáson alapulnak, nem állítom, hogy mindenki hasonló megfigyeléseket tehetett a saját, online megtartott képzéseivel kapcsolatban. A mi megéléseink a munkatársaimmal azonban teljesen egységesek voltak, a fenti előkészítő lépések megtétele után.
Konklúzió
Összességében azt a következtetést vontuk le, hogy ha ezt követelik tőlünk a külső körülmények, akkor egészen jól, elfogadható mértékű veszteség mellett meg lehet valósítani az eredetileg offline-ra tervezett, de online-ra igazított programokat. A veszteség pedig inkább az extráknál keletkezik, nem az alapvető képzési célok elérésénél. Azt viszont nem állítom, hogy magamtól erre a verzióra szavaznék, ha rajtam állna a választás. Amíg/amikor távolságot kell tartani, vagy messze laknak a résztvevők egymástól, és tényleg nagyon aránytalan lenne az egy helyre utaztatásuk, akkor az online tud lenni ésszerű alternatíva.
És mi a helyzet a ténylegesen digitális tanítással?
Hat évvel ezelőtt kezdtünk el foglalkozni a vezetői mobil mikrotanulás témakörével, amikor a Telekom L&D területe azzal az igénnyel keresett meg bennünket, hogy tudnánk-e egy olyan, okostelefonon használható vezetői mentoring appot fejleszteni, ami a mindennapi people management dilemmákhoz ad cselekvési ötleteket. Tehát nem (csak) kurzusszerűen tanít, hanem szituációs jelleggel használható. Amire épp szükség van, azt biztosítja a vezető számára, a lényegre szorítkozva, gyorsan, hatékonyan. És még azt is elvárták, hogy szerethető legyen. Laza, vicces, játékos. Az elég egyértelmű volt már az első kapavágásoknál, hogy az efféle digitális tanulási eszköz teljesen más tanításmódszertant kíván, mint az addig általunk is alkalmazott tréning, tanácsadás, coaching, vagy ingujjfeltűrős változásmenedzsment-támogatás. Így született meg az Act2Manage (leánykori nevén ManageMentor) app MVP-je, majd évek alatt az újabb verziói, és jutottak el hazai és nemzetközi ügyfeleinkhez, önálló szolgáltatásként, valamint egyéb fejlesztőprogramok kiegészítéseként. Persze vannak másfajta klassz, ugyancsak valóban digitális tanítási kezdeményezések a piacon, mint például a high-end e-learning tartalmak, ami alatt a profi, korszerű módon megtervezett és kivitelezett, igényes termékeket értem, vagy az online szimuláció, amiben ugyancsak vannak hazai, úttörő szereplők.
Amit mi megtanultunk az évek során, hogy a digitális tanulási eszközt nem érdemes csak úgy hozzávágni az ügyfélhez. Ahhoz, hogy az információ- és applikációdömpingben átüsse az emberek ingerküszöbét, ügyesen kell facilitálni a használatot, minél relevánsabbá téve a tanulási tartalmakat a felhasználók életében. A legjobb eredményeket viszont akkor érhetjük el, ha blended learning formában kombináljuk össze az egymás előnyeit kölcsönösen kiegészítő személyes és digitális megközelítést. Tavaly már adatalapon, kontrollcsoportokból gyűjtött információkkal összehasonlítva is tudtuk igazolni, hogy a digitális erősíti a személyes beavatkozás hatását, a személyesen végzett fejlesztőmunka pedig fokozza az app használatát.
Három hónappal ezelőtt is, de az azóta szerzett tapasztalatok alapján is meg vagyok győződve arról, hogy nem a személyes és az online megvalósítás mondvacsinált szembeállítása a kérdés, és egyáltalán nem kell temetni a személyes fejlesztőmunkát. Ha lehet találkozni, akkor inkább úgy érdemes végezni a képzést, ha nem, akkor meg lehet oldani online platformon is. A ténylegesen digitális tanulási eszközök viszont más módszerekkel, más célokat tudnak hatékonyan szolgálni. Például könnyen, gyorsan, sok emberhez eljuttathatók. Költséghatékonyak. Igény szerinti időpontban és szükség szerinti helyzetben húzhatók elő. A tanulás és az alkalmazás közel kerül egymáshoz, stb. Ezek az eszközök nem helyettesítik, hanem kiegészítik a személyesen végzett tanítást.
Köszönöm munkatársaimnak, Filep Lászlónak, Sitkei Tamásnak és Dobay Róbertnek, hogy együtt gondolkodhattunk a fentieken, és megosztották velem saját tapasztalataikat, valamint a résztvevők megéléseit!
*Idézet a Wellhello Ölelni szavakkal című, aktuális dalszövegéből.
Kattints ide és töltsd le ingyenesen Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvemet!
Első négy, vezetésről szóló e-könyvemhez a Tudatos Vezetés blogon tudsz hozzájutni, ugyancsak ingyenesen.
