Francesca Gino és Gary Pisano 2004-ben kezdték vizsgálni a sikerből való tanulás lehetőségeit. Az jellemző ugyanis, hogy a vezetők a kudarcok okait részletesen elemzik fejlesztési célból, de a sikeres időszakokat már kevésbé szokták hasonló analízisek követni. Esettanulmányként a Ducati motoros versenyistálló példáját tekintették át. A csapat 2003-ban indult először a MotoGP futamain, tanulóidényként tekintve az első évre. Meglepetésre kilenc futamot megnyertek, és végül összesítésben a második helyen végeztek. Elkezdtek hinni benne, hogy a következő évben akár a dobogó legmagasabb fokára is felállhatnak, és egyre inkább a győzelemre összpontosítottak a tanulás helyett. A következő évet a 3. helyen zárták, amit persze kudarcnak éltek meg. A rengeteg egyszerre végzett módosítás miatt folyamatos motorproblémával küzdöttek. Aztán visszatértek első sikereik elemzéséhez, majd a 2005-2006-os év stabil teljesítménye után 2007-ben világbajnokok lettek.
A fenti történetet a Harvard Business Review magyar kiadásának 2011. májusi számában olvastam. A szerzők szerint a siker kudarcot okozhat. Úgy, hogy akadályozza a személyes és szervezeti tanulást a következő három, egymással összefüggő módon:
1. A sikereket hajlamos az ember a saját tudása, tehetsége, és az alkalmazott stratégiája számlájára írni, és nem a külső tényezők vagy a szerencse hatásának betudni.
2. A siker túlzottan magabiztossá tesz, és úgy véljük, hogy nem szükséges semmin sem változtatni.
3. Elmulasztjuk tehát a jó teljesítmény okainak vizsgálatát.
A cikk azt állítja, hogy az első lépés az akadályok átugrására, ha egyáltalán felismerjük létezésüket. Második lépésként pedig a siker okainak szisztematikus áttekintő megbeszélései szerepelhetnek.
Belegondolva, tényleg nem sok olyan megbeszélésre emlékszem szakmai tapasztalataim során, ahol a sikerek okait igyekeztük volna alapos vizsgálattal feltárni. Pedig valóban hasznos lenne.
